Mi is az "Itt vagyunk Most"?

Az “Itt vagyunk Most” egy vezető szakértők által támogatott, összeurópai kezdeményezés, amely az előrehaladott emlőrákra (advanced breast cancer, ABC) hívja fel a figyelmet. Egy sor kreatív és gondolatébresztő tevékenységen keresztül az “Itt vagyunk Most” célja a figyelem felkeltése az előrehaladott emlőrákkal összefüggésben, így növelve a betegek és az érintett családok felé megnyilvánuló törődés és támogatás mértékét. Továbbá az “Itt  vagyunk Most” egy figyelemfelhívó kezdeményezés a társadalom és az orvosok felé is a Novartis Onkológia (Novartis Oncology) részéről.

A törődés, ami megfigyelhető a korai stádiumú emlőrákkal diagnosztizált (early breast cancer, EBC) betegek esetében, az előrehaladott betegek esetében gyakran hiányzik1,2. Egyre több jel mutat arra, hogy az előrehaladott emlődaganatos betegséggel élők sok kielégítetlen szociális és pszichológiai szükséglettel rendelkeznek3.

Az “Itt vagyunk Most” kampány segít betekintést nyerni az előrehaladott emlődaganat kihatásaira, hogy jobban megérthessük, hogyan hidalható át az a szakadék, ami elválasztja a betegeket a megfelelő beteggondozástól, valamint hogyan fejlesszük a törődés szintjét és a támogatást Európa-szerte.

  1. Cardoso F, et al. 1st international consensus guidelines for advanced breast cancer (ABC1), The Breast 2012, doi: 10.1016/j.breast.2012.03.003
  2. Cardoso F. Metastatic breast cancer patients: the forgotten heroes! The Breast 2009; 18:271-2 (Editorial)
  3. Parle, M, Gallagher, J, Gray, C, Akers, G, Liebert, B. From evidence to practice, factors affecting the specialist breast care nurse’s detection of psychosocial morbidity in women with breast cancer. Psycho-oncology 2001; 10: 503-510

Az erő hangjai

Az európai “Az Erő hangjai” kreatív kiállítást Lisszabonban, Portugáliában mutatták be először az előrehaladott emlőrákról szóló harmadik nemzetközi konszenzuskonferencián 2015-ben.

Az “Erő hangjai fotókiállítás” három európai országból (Görögország, Portugália és Ciprus) az előrehaladott emlődaganattal élő nők inspiráló és erőt adó szavait közvetítette. Az egyedülálló fotógyűjtemény pozitív képet adott a betegség valóságáról, célja a figyelemfelkeltés volt mind az emlőrákos közösség, mind a nagyközönség körében.